Tartalomjegyzék
A sárgabarack fa ültetése attól is függ, hogy szabadgyökerű, vagy konténeres csemetét veszünk e. Természetesen a vásárlás előtt már érdemes utána járni, hogy pontosan milyet is szeretnénk a sárgabarack fajták közül. Hiszen a kajszi hazánkban nagyon népszerű gyümölcs. Régóta kedvelt és termesztett is, számos hagyományos magyar fajta is létezik. A kertészetekben különböző érési idejű fajták – sőt balkonra törpe kajszi facsemeték is – megtalálhatók.
Gyümölcse gömbölyű vagy kissé lapított, egy középbarázdával. Héja bársonyos, alap színe narancsos sárga, a nap felé fordult oldalon bíborszínű pöttyöződéssel. Húsa (fajtától függően) éretten lágy, kellemes ízű. Csonthéja a szélén barázdált, különben sima. Ízletes, lédús húsa teszi igazán kedveltté minden korosztály körében. A bennük található vitaminok és magas ásványi anyag tartalom miatt az sárgabarack jótékony hatása a szervezetre, már napi 2-3 darab barack rendszeres fogyasztása után érezteti hatását.
Sárgabarack fajták
A sárgabarack fajták rendkívül szerte ágazóak, a nagyon koraitól a késő érésűig számos magyar és nem magyar fajta megtalálható. Vannak érzékenyebbek, és rezisztensebbek közöttük. Ennek megfelelően a sárgabarack szezon – az időjárás függvényében – már június közepén kezdődik és egészen augusztus közepéig kitart.
A korai sárgabarack fajták még inkább friss fogyasztásra alkalmasak, míg a kései fajták, már nagyobb termésűek és magvaválóak, ezekből készülnek a legfinomabb befőttek, lekvárok, dzsemek. A sárgabarack vagy más néven kajszibarack felhasználásában vezet a gyümölcsök között. A hazai földeken termesztett gyümölcsök íze páratlan, főleg a belőle készült sok finomság.
Sárgabarack fa ültetése, gondozása
A konténeres kajszi a téli fagyos hetek kivételével bármikor ültethető, a szabadgyökerű ősszel és kora tavasszal ültethető a kertbe. Célszerű a facsemetét faiskolából beszerezni, és ha lehet azonnal elültetni. A szabad gyökerű csemetéket ültetés előtt ajánlott legalább fél-egy napra vízzel teli vödörbe állítani, hogy a szállítás során elvesztett nedvességet pótoljuk. A tavaszi ültetés is csak a fagyok elmúltával és a föld kiszáradásával kezdődhet meg, de még rügyfakadás előtt be kell fejezni.
Sárgabarack fa ültetése lépésről lépésre:
- Már a vásárlás előtt érdemes a csemete helyét megválasztani. Ugyanis ez a növény rendkívül meleg- és fényigényes, így érdemes számára napos, világos, lehetőleg fagymentes helyet választani. A tavasz eleji fagyok ugyanis kárt tehetnek a rügyekben és a virágokban, melyek hamar – már akár márciusban is – bontogatják szirmaikat. Itt érdemes megemlíteni, hogy azok a fajták, amik később virágoznak jobban ellenállóbbak a téli lehűlésre.
- Elő kell készíteni az ültetőgödröt, melynek akkorának kell lennie, hogy a gyökérzet kényelmesen elférjen benne. Érdemes a kiásott földet tápanyag dús földkeverékkel feljavítani és a gödörbe szerves trágyát is rakni, amelyet el kell keverni föld keverékkel, hogy közvetlenül ne érintkezzen a gyökerekkel. A kajszi a kissé meszes, lazább, levegősebb szerkezetű talajokat kedveli.
- A facsemete beültetése előtt a szabadgyökerű csemete esetén érdemes lecsípni metszőollóval 1-2cm-t, hogy a gyökérzóna növekedését ezzel elősegítsük.
- Ezt követően állítható be a gödörbe a facsemete, majd vissza kell temetni a földet és alaposan megöntözni, melyről a későbbiek során sem szabad megfeledkezni.
Barackfa betegségei
A sárgabarack betegségei lehetnek kártevők és kórokozók, melyek ellen szükséges a megfelelő növényvédelem. Ez viszont már a csemeték megvásárlásával kezdődik, ugyanis már ott érdemes megnézni, hogy egészséges csemetéket vigyünk haza. Majd a sárgabarack fa metszése a következő olyan feladat, ami kihagyhatatlan az egészséges, megfelelő mennyiségű és minőségű termés elérése érdekében.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kajszibarack
Vissza a kategória cikkeihez