Sárgabarack

Őshazájának Ázsiát tartják ennek a szilvával közeli, őszibarackkal és a mandulával távolabbi rokonságban álló növénynek. Ami tulajdonképpen a rózsa félék családjába tartozik. Feltehetően Kínából származik és talán az egykori Selyemúton érkezett hazánkba. Az egyik nagy termőterülete Örményországban alakult ki, de hazánk is az európai kajszibarack termesztés őshazájának tekinthető.

Hiszen évszázadok óta ismerjük és termesztjük a kajszit, sőt az ország egyes területein ez a gyümölcs biztosította sok falunk és tanyán élő család megélhetését.  Azóta is nagyon népszerű gyümölcs olyannyira, hogy a sárgabarack szezonban az ország több településén is tartanak Sárgabarack Fesztivált a tiszteletére.

Sárgabarack vitamin tartalma

Rendkívül finom az íze, mely ezen kívül nagyon egészséges is, hiszen a sárgabarack vitamin tartalma és a benne lévő ásványi anyagok is igazán jótékonyan hatnak a szervezetre. Rendszeres fogyasztása mellett a barack számos betegség megelőzésében is szerepet játszik. Valamint segít megőrizni a bőr szépségét, rugalmasságát és hidratáltságát is. 

A kajsziban található A- és C-vitamin-tartalom igen magas. Két-három darab sárgabarack elfogyasztásával fedezhető a szükséges napi A-vitamin mennyiség. Hasznos niacin- és folsav-forrás, továbbá magas a béta-karotinja is. A benne lévő kénnek szerepe van jellegzetes savanykás édes ízének kialakításában. Káliumban is rendkívül gazdag, napi káliumigényünket bőven fedezi. Található benne továbbá kalcium, foszfor és sok más fontos elem. A-vitaminja késlelteti az időskori látásromlást, erős rákellenes hatású, kedvezően hat a zsíranyagcserére, érvédő hatású, serkenti a máj méregtelenítő működését. Mivel a kalória tartalma sem magas a fogyókúrás étrendekbe is könnyedén beilleszthető, de létezik sárgabarack diéta is.

Sárgabarack fajták jellemzői

A sárgabarack fajták választéka igen jelentős. Számos korai sárgabarack található a kertészetek kínálatában. De a késői kajszibarack fajták is nagyon keresettek, mivel ezek már a friss fogyasztás mellett a lekvár, befőtt és pálinka főzésére is kiválóan alkalmasak. Bár a nyári gyümölcsök általában nem utóérésűek, ezalól kivételt képez a kajszi és az őszibarack is. Ezeket ugyanis nem érdemes teljesen éretten leszedni – annál is inkább, mert addigra sok lehullik belőlük. Általában 80%-os érettség mellett szokták szüretelni, akkor érik be úgy, hogy mind a beltartalma, mind a fizikai állapota kiváló lesz.

Sárgabarack tárolása, tippek

Bár nálunk inkább az őszi almatermésű gyümölcsök utóérésűek, mint például az alma, a körte, a birs, a naspolya, de az őszibarack és a kajszi is kivételt képez, mivel ezek is utóérésűek. Vagyis körülbelül 80%-os érettség mellett érdemes leszedni és akkor zamatosra, édesre beérik még. A hűtő legalsó fiókjában az érett barackot nyugodtan eltarthatjuk 2-3 napig. Fogyasztás előtt pár órával viszont célszerű elővenni onnan, ugyanis a szobahőmérsékletű gyümölcsnek sokkal jobb az aromája. Csak közvetlenül a fogyasztás előtt érdemes megmosni, különben a gyümölcsöt érő nedvesség kedvező feltételeket teremt a rothasztó gombáknak és egyéb mikroorganizmusoknak.

A kajszi a mélyhűtést is jól tűri, ezért nemcsak a befőzés kerülhet számításba, ha a nyár ízeit élvezni szeretnénk a téli hideg napokon is. Érdemes a mélyhűtésnél arra figyelni, hogy ne egyben kerüljenek lefagyasztásra a gyümölcsök, mert akkor a kiolvasztáskor löttyedt lesz. Ajánlott inkább meghámozva vagy akár hámozatlanul és pürésítve kis porciónként lefagyasztani. Így kiolvasztás után is finom lesz. Azonban remekül aszalható is, ha nincs elenendő rendelkezésre álló hely a fagyasztónkban.

Érdekességek a kajsziról

A Kína és Pakisztán határán, a Hindukus-hegységben élő hunza népcsoport tagjai állítólag az általuk kedvelt kajszinak köszönhetik matuzsálemi életkorukat és jó egészségüket. Egyetlen megtermő gyümölcsüket nagy becsben tartják, minden részét felhasználják. Az aszalt gyümölccsel édesítenek. Főzőolajukat a kajszi édes magjából hideg préseléssel nyerik, a magbél szárított pora pedig univerzális gyógyszernek számít náluk.

Kajszibarack-sárgabarack:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kajszibarack

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom