Tartalomjegyzék
A sárgabarackos túrógombóc egy igazán finom édesség akár egytálétel utáni fogásként is. Zamatos gyümölcs, finom túró keverékével és a legjobb, hogy még sütni sem kell, mint a legtöbb süteményt. Ez a desszert sütés nélkül készül, mert a gombócokat főzni kell. A házi készítésű túrógombóc pedig sokkal finomabb, még ha időigényesebb is, mint a boltokban kapható kész gombócok. Bár, ha egyszer neki látunk, érdemesebb rögtön nagyobb adagot készíteni belőle, mert kiválóan lefagyasztható.
Sárgabarackos túrógombóc recept
Hozzávalók:
- 7 dkg finom liszt
- 25 dkg lágy túró
- 7 dkg puha vaj
- 7 dkg búzadara
- 1 csomag vaníliacukor
- ½ db citrom reszelt héja
- 11-12 db sárgabarack
A sárgabarackos túrógombócok elkészítése lépésről-lépésre:
- A barackokat meg kell mosni, félbe kell vágni, ki kell magozni, és le kell csöpögteni őket.
- Ezután a hozzávalókat a barack kivételével össze kell keverni.
- Majd a tésztát legalább 2 órán keresztül hűtőszekrényben kell hűteni, pihentetni.
- A lehűtött tésztából kis adagokat kell kiszaggatni, majd ebbe csomagoljuk bele a megmosott és megszárított gyümölcsöt. Ebből a mennyiségből, közepes barackok felhasználásával 11 golyó készíthető el.
- A gombócokat enyhén sós, forrásban lévő vízbe tesszük, néha megkeverjük és megvárjuk, amíg a gombócok fel nem úsznak a felszínre.
- Ezután még további 5 percig főzzük. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy a gombócban a gyümölcs is megfőtt, akkor egyet kiveszünk és félbe vágjuk.
- Cukorral és vaníliacukorral elkevert tejföllel – akár fahéjat is hozzá lehet szórni – melegen tálaljuk.
- De hidegen is nagyon finom.
TIPP: Ha nagy adagot készítettünk és lefagyasztanánk, akkor a főzés nélküli gombócokat érdemes egy tálcára rakni és előfagyasztani, hogy aztán bezacskózhatók legyenek.
Vissza a kategória cikkeihez